“A Liget Galéria tényleg a Városligetben van, pontosabban a “lizsé” szélén. A hajdanvolt pékség, majd vasárnapi festők műterme mégsem mondható csupán a nagyváros civilizációs ártalmait kiszűrő idilli szigetnek. A földalatti lázadás fészke eme helyiség, ahová minden jel szerint időzített bombával a kezükben lépnek be a kiállító- vagy előadóművészek. A Liget művészeti vezetője Várnagy Tibor és kis létszámú, ám szenvedélyesen avantgarde izlésű szabadcsapata legközelebb 1990 áprilisában készül berobbantani a kortárs magyar művészet kissé omlatag falait a századik, jubileumi tárlat kapcsán. Ezen kivételes alkalommal a szomszédos kocsmában alternatív operaelőadás várható.

A progresszív művészi törekvések kelet-közép-európai diplomáciai központja a Liget kisgaléria. A pártoló tagság privát, mégis a Nemzeti Galériát lepipáló összeköttetései nyomán többnyire hivatalosan meghívhatatlan (kicenzúrázott), illetve megfizethetetlen hírességek jelentek meg e helyütt, mint a “vérekezű” rituálémester, Hermann Nitsch, a sárgarépahajú performer-szüfrazsett Kirsten Tomas Dehlholm, a nagy cseh mester, Milan Knizák. (…) A Liget utolsó mentsvár mindazoknak, akik sajnálták a Minit, a Józsefvárosi Galériát és széplassan megszünő társaikat.”